Történt ugyanis, hogy az egyik megyei intézmény felújította, márványosította portásfülkéjét. Fülke eddig is volt, de igazi szocreál, tudják, lécekből, olyan általános és totális hetvenes évekbeli tüzéptelepi stílusban. És most portást is keresnek bele, méghozzá férfit. Gondolom, nyugdíjas néni jelentkező lenne tucatszám, ezt már én is tapasztaltam, hiszen ők fúrtak meg a Skanzenba való felvételnél. Nem, ez nem igaz így, mert a pilisszentlászlói kartellbe tömörült éjjeliőrök, takarítónők és teremőrök titkos szövetsége volt, aki nem fogadott be. Amely mint tudjuk, erősebb hatalmi központ, mint az ámerikai ötök, a big five, hiszen ők uralják a környék közintézményeinek negyedik kategóriás nyugdíjas állásait, párt, világnézeti hovatartozás megkülönböztetése nélkül. Szóval, meghallottam, hogy férfi munkaerőt keresnek azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a recepciós, telefonközpontos feladat mellett, időnként cipekedni is legyen valaki. Mert hát úgy van az, hogy iskoláinkban és intézményeinkben úgy el-emancipálódtunk, hogy jószerivel férfi alig dolgozik már. Ezért, ha valamit meg kell emelni, hát nincs csak gyönge nő, vagy valamely vezető, az meg ugyebár mégsem lehetséges.

Azt nem tudom, hogy ebben az intézményben nézik-e a BBC kertész műsorát, mert hát abban van egy vörös hajú hölgy -megjegyzem sztár, tévés személyiség, és ha jól vélem ismertebb figura, mint Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor együtt és külön-külön -, szóval ez a hölgy úgy felkapja a negyvenkilós zsákot, virágládát etc. hogy csak na, és még láthatóan büszkén is teszi, mint valami kelta amazon.

Na, de ezt hagyjuk, más világ, ez az angilusok dolga, nekünk meg, s remélem nekem is, itt van a remélt lehetőség. Csak hát baj van, legalább is, kisebb gond. Ugyanis én eddig, és reményeim szerint még négy évig, városi és megyei önkormányzati képviselő vagyok. És hát az ilyet nem nagyon szeretik felvenni. Mert ki tudja, ismeri a főnököket, döntöget és nem biztos, hogy jó ez nekünk, vélhetik. Mármint nekem jó lenne, reménybeli leendő főnökeimnek meg nem tudom. Pedig, amióta jelentkeztem, izgulok, mint a kisiskolás, hogy de jó lenne (nem utolsó sorban azért, mert félárbocra ereszteném egyéni vállalkozásom és így lenne, aki helyettem kitermelné, megfizetné a járulékokat) hiszen visszatérhetnék a normális munkavállalói életbe.

Jó, az is igaz, van ezen kívül is némi hátrányom. Mert mint kilestem, kihallgattam leendő váltótársam és kollégám, szereti az úgynevezett könnyűzenét, én pedig sokkal inkább elvagyok a most éppen évfordulós Mozarttal, már ha hallgatni kell a rádiót. Aztán, hogyan fogok én velük politizálni? Mert hát, hogy izé, ezek mind ...ok, ha én ott lennék egy óra alatt megcsinálnám ... kezdetű szöveget azért nem tudnám jó szívvel elmondani, mert hát én ott vagyok, ráadásul már a harmadik ciklusban. Meg van még egy bibi, ez pedig, a közéleti elfoglaltság. Bár ez nekem nem gond, inkább életforma, hisz ehhez csak annyit kell tudni, hogy a kétszáz oldalból mi az az öt sor, amit alaposan el kell olvasni. Ülésekre járni meg úgysem szeretek. Ugyanis várhatóan egy évig felesleges szócséplés lesz, ami igencsak unalmas, mert hát négyévente beülő új társaink kezdők, és nekik minden alkalommal ugyanazt el kell mondani. Azt, hogy a világ nem velük kezdődött, hogy előttük is voltak emberek abban a székben, ahol most ők oly büszkén feszítenek. Hogy a problémák megismétlődnek, mert ez a munka (mármint a képviselői) nagyobbrészt egymásra épülő kis lépésekből áll, és a társadalom (közösség) attól, hogy ők mondják még nem fog azonnal megváltozni. Hogy a jogszabályok alkotása egy dolog, de a szabályokat, döntéseket nem csak meg kell hozni, de meg is kell ismertetni -ezt gyakran elfelejtik -, el is kell fogadtatni etc. etc. etc.

Aztán van még egy gondom, amitől szorongok, hogy nincs bennem szereplési és karrier vágy, nem akarok előbbre lépni semmiféle ranglétrán, nem zavarnak a hülyék sem, mert eddigi életem során annyi hülye nagyemberrel volt dolgom, hogy csak na, és hát ők is emberek, olyanok mint én, csak legfeljebb négy évig ministernek (szolgának) vagy mittudoménminek szólítják őket és hajbókolnak kiszolgálóik.
Szóval, most drukkolok, vajon alkalmasnak ítélnek-e, vagy sem. Mert hát portásnak lenni nagy felelősség, hisz kulcsokkal, titkokkal rendelkezik, és vele találkozik először az intézménybe belépő, így rajta múlik, milyen kép alakul ki arról a helyről, amit személyében reprezentál. Hát, ha így nézem, nem vagyok egy Bradt Pitt, de az vigasztal és tölt el reménnyel, hogy Hamvas Béla is raktáros volt, hát én miért ne lehetnék portás, pláne hogy jónéhány Hamvas könyvet nem is olvastam végig. De nem ezekkel fogom kezdeni. Ha véletlenül felvesznek, kiveszem a könyvtárból az Ulyssest, fenekem alá rakom és fogadom az érkezőket. Közben arra gondolok majd, hogy egyetlen szobában ott van egy egész világ.