Gyuribá, ez az ír csoda. Marha nagy protekcióval kerültem ehhez a kis céghez, mármint az volt a protekció, hogy a főnök kinézett magának pub-ban, és amikor látta, hogy tele van cipőm a minimálbéren való sörcsapolással, robotolással, meghívott magához dolgozni. Reggel a kollégám kocsival jön értem és ő is visz haza a lakásomig. Elég laza a munkatempó, van teaszünet vagy öt, meg ebéd és uzsonnaszünet is. Ha esik, csak üldögélünk, nem dolgozunk. Most hétfőn, mivel a főnök és kollégám is a hét végén igen csak berúghattak, csak lézengtünk műhelyben, rakosgattunk, takarítgattunk, ők meg gyógyították magukat teával, mert nem volt erejük, kedvük dolgozni a katzenjammer miatt. Ja Gyuribá, ha hiszed, ha nem, itt is megy a fusi, kollégám nyíltan csinálja szinte a főnök tudtával. Engem is hívott úgy hogy a hévégén meg munka után többszörös bérért én is bevállaltam.

Most hogy a pub-ban nem csapos vagyok, hanem vendég, látom csak igazán mennyire unalmasak ezek az írek. A beszélgetés arról folyik, hogy ki melyik sorozatot nézi, ki mennyit ivott, mikor rúgott be és mennyire. Mindenki, mindenkit ismer, és mindig együtt vannak, nem hagynak kilógni. Amikor eljöttem a pub-ból a vendégek, meghívtak egy búcsúpohárra. Aztán még meg sem ittam az elsőt, már hozták a másodikat, harmadikat végül úgy kellett meglógnom, valami kamu mesével. Azt mondják öt korsó elfogyasztása nélkül nem illik otthagyni a társaságot. Hát nem tudom. Nekem ez nem megy mindig.