Élvezem az új munkát, sokkal jobb, mint a Pub-ban. Reggel negyed kilencre jön értem autóval akolléga, megteázunk és úgy indulunk munkára. Napközben sem olyan feszített a tempó, ha esik, üldögélünk, teázgatunk és fizetnek érte.
Ja, elmesélem. Tegnap, amikor megmondtam főnöknek a Pub-ban, hogy most szombaton még jövök egyszer, de aztán vége. Erre megint berágott. Kiderült, hogy még nem talált másik embert a helyemre. Aztán végül megbékélt és meghívott egy sörre, amiből az itteni szokás szerint természetesen öt lett. Ahogy beszélgettünk, ittunk az egyik vendég úgy az újára csapta a hatalmas fa ajtót, hogy az szinte hosszában kettévágta. S mivel éppen egy órával korábban hoztam le az irodából az elsősegély ládát, rendesen sínbe raktam, elláttam. De lelkére kötöttem, hogy másnap reggel menjen el kórházba.

Az új munkahelyem is többségében kórház lesz, mert a főnöknek szerződése van négy városi kórházzal, ahol mi tartjuk karban az ablakokat. Hétszáz ablak, amit cserélni, javítani kell, de mi javítjuk az ereszeket is folyamatosan. Úgy, hogy lesz alkalmam belülről megismerni, azt a helyet, ahol majd dolgozni szeretnék.
Bár mint kiderült, az elődöm tizenhárom évig volt és végezte ezt a munkát, meg volt elégedve és családias a légkör is. Kollégám már mondta lesz alkalom a hétvégéken fusira is, ha van kedvem hozzá. Ilyenkor háromszoros pénzeket lehet keresni, bár most inkább a szabadidő fontos nekem. A jövő héten, már lesz fényképezőgépem, és ha így mennek dolgok, egy fél év múlva új laptopra is telik.