Tart
még a forradalom Gyuribá? Tegnap reggel, amikor kollégám megjött, hogy
együtt induljunk a munkára, azzal köszönt rám, hogy balhé van országodban.
Gyorsan bekapcsoltam tévét és a BBC adásában láttam a budapesti képeket,
utána meg gyorsan megnéztem minden hírt, ami az interneten volt. Meghallgattam
a Gyurcsány beszédet is. Először halottam politikust őszintén beszélni.
Egyébként, rendben mennek a dolgaim. Még van három nap kötelező munkám
a Pub-ban és aztán már csak az ablakjavítást fogom csinálni. Lesz hétvégém
és esti szabadidőm is.
Élvezem
az új munkát, sokkal jobb, mint a Pub-ban. Reggel negyed kilencre jön
értem autóval akolléga, megteázunk és úgy indulunk munkára. Napközben
sem olyan feszített a tempó, ha esik, üldögélünk, teázgatunk és fizetnek
érte.
Ja, elmesélem. Tegnap, amikor megmondtam főnöknek a Pub-ban, hogy most
szombaton még jövök egyszer, de aztán vége. Erre megint berágott. Kiderült,
hogy még nem talált másik embert a helyemre. Aztán végül megbékélt és
meghívott egy sörre, amiből az itteni szokás szerint természetesen öt
lett. Ahogy beszélgettünk, ittunk az egyik vendég úgy az újára csapta
a hatalmas fa ajtót, hogy az szinte hosszában kettévágta. S mivel éppen
egy órával korábban hoztam le az irodából az elsősegély ládát, rendesen
sínbe raktam, elláttam. De lelkére kötöttem, hogy másnap reggel menjen
el kórházba.
Az új munkahelyem is többségében kórház lesz, mert a főnöknek szerződése
van négy városi kórházzal, ahol mi tartjuk karban az ablakokat. Hétszáz
ablak, amit cserélni, javítani kell, de mi javítjuk az ereszeket is folyamatosan.
Úgy, hogy lesz alkalmam belülről megismerni, azt a helyet, ahol majd dolgozni
szeretnék.
Bár mint kiderült, az elődöm tizenhárom évig volt és végezte ezt a munkát,
meg volt elégedve és családias a légkör is. Kollégám már mondta lesz alkalom
a hétvégéken fusira is, ha van kedvem hozzá. Ilyenkor háromszoros pénzeket
lehet keresni, bár most inkább a szabadidő fontos nekem. A jövő héten,
már lesz fényképezőgépem, és ha így mennek dolgok, egy fél év múlva új
laptopra is telik.
|
|
|