Szép
őszi időnk, gyönyörű napsütés van, olyan tizenöt fok lehet. De már érezni
ez visszavonhatatlanul az ősz, érezni a napon is, már bágyadtabbak sugarai.
Kis városi sétára, teázni, meg vásárolni indultunk lengyel barátommal.
Éppen az utcán vagyok, visszafelé tartunk a házunkhoz gyalog, mert lengyel
haverom otthon felejtette a bankkártyáját.
Szóval,
úgy néz ki, minden rendben Gyuribá. Meg vagyok elégedve az új munkámmal
is. Úgy volt, hogy ma is maszekolunk kollégámmal, de kiderült, hogy ahova
indultunk a tulajok nincsenek otthon, elmentek kirándulni. Így pihenőnapom
van, nincs fusi sem. Egyébként is, ez ablakcsere meló rendben megy, nincs
akkora hajtás, mint pub-ban volt, itt senki sem cseszeget. Nincs rohangálás,
nyüzsgés, részegek. A héten, egy farmon voltunk dolgozni. Tiszta pihi
volt az egész, semmi városi kiabálás, handabandázás, semmi rohangálás,
csak néhány tehén, birka és olyan nyugalom, amilyen csak a mesében van.
Legfeljebb egy-egy tehén bőgése törte meg a csendet.
Lassan betanulom a szakmát is. Itt nagy divat ez az ablakcsere. A korábbi
hatalmas fa ablakokat mindenütt műanyagra cserélik. Ez valami népmozgalom
lehet náluk, bár még csak egy éve vagyok kinn, de megértem hogy annyira
fontos, hogy jó zárjon az ablak. Mert ha megjön szeles, esős idő itt még
cipzáron is átmegy a víz, mit a motorosoknak, nem, hogy egy rosszul záródó
ablakon. Ma éppen arról beszélgettünk kollégámmal, hogy megtanít az ablakkilincs
szerelés csínjára-bínjára, mert a télen gyakori lesz ez a meló is. Bár
nem kell megijedni Gyuribá, nehogy azt hidd valami ördöngös szerkezetek
ezek, csak, mint mindennek ennek is meg vannak fortélyai, fogásai, hogy
gyorsabban lehessen javítani, cserélni.
Lassan
otthoni saraimat is felszámolom, éppen tegnap adtam fel egy komolyabb
összeget barátomnak, aki volt olyan kedves, amikor nekiindultam Írországnak
kisegített. Hamarosan elkezdhetem előtörleszteni otthoni házam is. Most,
végre vettem egy laptopot is, hogy jobban tudjak nyelvet tanulni és internetezni
is. Mivel, a lakásomhoz közeli PUB-ban úgy látszik, van wireles, így a
lakásomon és közelünkben is tudok internetezni. Most éppen azért is indultam
a városközpontba, hogy a Skyp használatához fülhallgató, mikrofon szettet
vásároljak és így telefonálás is olcsóbb legyen.
Hellóóó…. Bocsi csak itt jött szembe a szomszéd csodaszép szlovák kislány
és meghívtam egy kávéra. Egyébként is közösen tanuljuk az angolt, ő még
kezdőbb, mint én. Nekem már jól megy, nem tudnak eladni sehol, tudok bárkivel,
gyakorlatilag bármiről beszélgetni, tudom intézni banki és hivatali ügyeimet,
ki tudom tölteni az űrlapokat. De a kórházban még bajban lennék egy-egy
szakkifejezés hallatán, ezért tanulni, gyakorolni kell még.
Szóval renden vannak dolgok Gyuribá, de Biga halála nagyon megdöbbentett,
megviselt. Nem értem, hogyan történhetett meg ez vele. Biztosan tudod,
hogy Totyával, Bálinttal, Bigával szinte egész kiskamasz korunkat együtt
voltunk, jó barátokként sokat együtt lófráltunk. Most meg itt van, hirtelen
meghalt, szörnyű.
Sajnálom, hogy legalább a temetésére nem tudtam elmenni. De mindenkivel
beszéltem, akivel tudtam. Vigyázzatok magatokra, minden jót a szentendreieknek!
Mindenkit üdvözlök!
Szervusz
Gyuribá
|
|
|