Szentendrei nyár nyitó a Fő téren

A portásfülkéből nézve a világnak más a perspektívája, még ha a fülke jelképes is. Mást jelent az idő és mást a tér, mást jelent a szabadság is. Nem jobb és nem rosszabb ez a világ, mint a világ többi, a másik, a fülkén kívüli része. Csak a történések innen leginkább alulról mutatkoznak és távlatos perspektívái kevéssé lelkesítőek. A személyiségek is furán látszanak, kevéssé heroikusak, inkább pózolóak, groteszkek.

Két személyiség, pontosabban két produkció foglalkoztatja ma az európai kulturális közvéleményt. Az egyik Richard Wagner dédunokájáé, Katharina Wagneré aki a legnagyobb eséllyel pályázik arra, hogy apjától, Wolfgang Wagnertől átvegye a bayreuth-i játékok irányítását, s akinek most a nyáron volt rendezői debütálása. A másik, a mi K.A-nké az új városi kultúrgurué, a mimózalelkű, keménykezű ejtőernyősé. No jó, persze nem azonos hőfokú az európia közvélemény érdeklődése, mert a szentendrei nyári programokról szóló híradások mennyisége mintha nem ütötte volna meg a bayreuth-it, de lehet, hogy ez csak az én portás nézőpontomból látszik így.

A párhuzam már csak azért is jogos, mert a bayreuthiak is augusztus 28-ig tartották az ünnepi játékokat, miként a szentendreiek. Kell-e ennél több párhuzam? Arról nem is beszélve, hogy hasonló várakozás előzte meg mindkét produkciót. Ott a nyitóelőadást megnézte Angela Merkel kancellár és több külföldi híresség is, nálunk meg a polgármester úr és több...

De ennél fontosabb dilemmának itt van nekünk és ez a mi Szentendrei nyarunk, Szentendre nyári fesztiválunk, vagy mink, mert hát abban hogy ez mi is, nem könnyű eligazodni a kiadványok és írások szerint különböző elnevezések között, mint ahogy a havonta alapított városi kitüntetések dolgában sem, és mint erről a legutóbbi testületi ülésen kiderült, amelyek közül néhányat ráadásul még törvénysértő módon is alapítottak.

Azért, hogy ne saját szavaimmal kelljen méltatni az idei nyarat, egy ideillő, már klasszikussá vált idézetet választottam. „Kicsi,(volt) savanyú, de a mienk.” Gyengére sikeredett fagylaltkelyhes kétlapos program-étlapját is magam elé idézve, olyan volt mint kiadványa, színes, vékonyka, rossz arányú és nem erre számítottunk. Nem volt rossz, csak érdektelen, olyan tizenkettő egy tucat, amelyre sajnos a nem túl érdeklődő hazai kulturális közvélemény sem figyelt fel.

De igaz ami igaz, vannak akik szerint fergetegesen megújult a nyári program-sorozat. Ők egyetértenek KA-val, hogy ráncfelvarrás történt, miként ezt „hozza” a Százhatvannyolc óra is. Lehetséges, bár én inkább azt érzékelem, hogy az új arc még nem látszik ki a kötés alól. Az is lehet persze, hogy szép és arányos, de egyelőre csak a plasztikai sebészek szorgoskodását, időnként erőlködését lehet látni. Milyen lesz, milyenné újul meg, milyenre változik? Erre a kérdésre keresik a választ, és várják a megoldás megtalálását a legtöbben. Mert már unalmas folyton azt hallani, hogy bezzeg a hetvenes években, Pikko, Dundo Maroje, meg a főiskolások fesztiválja, templomtéri sokadalom, buznyák és nyüsnyüs.

Aztán termesztésen vannak olyan kritikusai is, akik szerint pocsék volt a nyár. Főképpen a néhány, „honnan a fenéből és minek került ide ez a produkció” miatt. Az az érzet viszont időnként átjött nekem is, hogy görcsölős, bakis volt ez a nyár, plakett nélküli plakett átadással, fogadással üres asztalok előtt, más dátumra hirdetett, majd más alkalommal megtartott produkcióval, hirtelen támadt ötletre, rossz helyre kikötött hajó-látványszínházzal stb.

A 168 óra írja: „A programok jók, mégis nagyon hasonlítanak a vetélytársak műsoraihoz.” Ezért mondom én, tizenkettő egy tucat. A keményre sikeredett kritikát KA így veri vissza: „Pedig sok olyan különleges produkció szerepel, amely csak Szentendrén látható. A közönség is különleges. Egy tavalyi közvélemény-kutatás szerint az itteni közönség hatvan-hetven százaléka a városon kívülről és külföldről érkezik. Rájuk építünk. Más fesztiválvárosokkal, mondjuk Szegeddel ellentétben, itt egész éven át vannak programok.” Nem tudom hogy kerül ide Szeged. Mást nem tudok elképzelni, talán azért, mert Szeged neve is sz-el kezdődik.

Azt sem igazán értem, hogyan jutottak el külföldre a szentendrei nyári események hírei, hacsak nem egy általam nem ismert kampánnyal, titkos, csak külhonban terjesztett kiadványokkal, internetes oldalon. Én sokkal inkább azt tapasztaltam, hogy a helyi bunte Szentendre hírharsonában megjelent külön oldalon, a szocbrigádok mozgalmi felhívásaira és győzelmi jelentéseire emlékeztető írásokkal. S ami igazán örömet okozott, hogy a főnök képe szerényen de feleslegesen mindig ott színesítette az oldalt, ezzel próbálták meg pótolni a színvonalas beharangozót és a színikritikát. Úgy vélem, sajnos ezzel nem sikerült felkelteni az országos sajtó és a városi közvélemény érdeklődését.

Európában másutt is van nyári program. Íme ezek közül kettő. A két világháború előidézte kényszerszünet után 1951. július 29. óta rendezik meg a bayreuthi fesztivált, amely Németország legrangosabb, nemzetközi hírnevű zenei fesztiválja. Richard Wagner A Rajna kincse című operájának előadásával ment fel először a függöny a Festspielhausban 1876 augusztusában. Az idei játékok programjában A nürnbergi mesterdalnokok után a Tannhäuser, a Nibelung gyűrűje tetralógia (A Rajna kincse, a Walkür, Siegfried és az Istenek alkonya), valamint a Parsifal szerepeltek. Az előadásokra - mint az elmúlt évtizedekben mindig - már jó előre elkelt a csaknem 60 ezer jegy. A fesztiválok irányítása Richard Wagner 1883-as elhunyta óta a családtagok kezében van. Negyvenkét éve Wolfgang tartja kezében. Nyílt titoknak számít az is, hogy a csaknem 88 esztendős Wagner utód- aki rendezőként 2002-ben éppen A nürnbergi mesterdalnokokkal búcsúzott - második házasságából származó lányának, Katharinának kívánja átadni a vezetést.

Szóval, milyen is volt az idei szentendrei nyári program? Mindenek előtt van múltja nyári programoknak nálunk is. Nem oly régi mint a bayreuthi fesztiválé mert a mienkét csak 1957 óta jegyzik, előbb mint Szentendrei Napok, majd a Szentendrei Hetek, később a Szentendrei Nyár programsorozat néven. A célt 1965-ben Sziráki Ferenc ekként fogalmazza meg: Kulturális napok 1965 Hagyománnyá érett című írásában: „Szombaton este nyitották meg a VIII. Szentendrei Kulturális Napok idei műsorsorozatát. Az újságok írták a rádió beszélt erről az eseményről. este hét órakor Szikráki Ferenc rövid beszédben emlékezett meg a Napok történetéről . Idézzük néhány mondatát.
„- Idén immáron nyolcadszor rendezzük meg a Szentendrei Kulturális Napokat. Nyolc év alatt ma már elmondhatjuk hagyománnyá érett ez. Nemes célok vezetnek bennünket. Az egyik cél, hogy fellendítsük a város életét, és friss vért vigyünk kulturális vérkeringésébe. A másik ezzel is segíteni idegenforgalmunk fejlődését.”

A kezdetektől Szentendrén, a színház és a kiállítások mellett, a komolyzene volt az egyik állandó eleme a nyári programoknak. Nos, volt színház idén is kb. 6000 nézővel (ami nem csekély) Átvettek számos olyan árut a hazai kulturális piaci kínálatból amelyik jó hogy itt volt, de lehetett volna másutt is. S ami miatt kritizálható, hogy ide, erre a nyárra, teátrumra készült produkció nem volt. Így nem kapott helyi ízt, sem a szó szoros, sem átvitt értelmében. Ha jól emlékezem, nem azt ígérte pályázatában az új vezető, hogy beszerez majd mindenféle jó konfekció árut, hanem azt, hogy bemutat néhány fantáziadús haute couture kollekciót. Itt látom a tennivalókat is. Karakter kellene a nyárnak. Ha ezt ráncfelvarrásnak nevezzük, ám legyen, de akkor is jó volna ha szentendrei lenne legalább egy kissé, mint amikor a Pikko herceg Jutka Perzsit játszotta a teátrum, és amikor kimondva is arra vállalkozott, hogy régi magyar darabokat újít fel.

Be kell vallani azt is, számos elképzelésben, produkció kezdeményezésben van folytatható továbbépítésre alkalmas elem, de tudni kellene, melyiket hogyan. „Az a több mint negyven oldalas az idei szentendrei nyárról készített átfogó elemzés, amelyet tegnap a bizottsági ülésen kaptunk jól hangsúlyozza, hogy olyan programkínálatot kell biztosítani, amely az avantgárdé produkciókat, a performance-t és más mai művészeti kifejezési formákat, amelyek a képzőművészetben, pantomimban, operában, mai kisérletezőkísérletező színházban mint eszközök léteznek, ezeket egymást kiegészítve kell és lehet egy-egy téma köré csoportosítva átfogó komplex szentendrei produkciót (nyarat) létrehozni.” Ja, hogy ez utóbbi mondat hazugság, hiszen egyoldalas értékelés volt bizottság tagjai előtt. (Ennyire tartotta érdemesnek készítője a Szentendrei Nyarat)

Aztán itt vannak olyan csip,csup ügyek, mint az Ister napi és Éjjel nappalos kora délutáni programok, amelyet negyvenfokos melegben kezdtek. Pedig jó tudni, hogy nyáron nem szabad kora délutáni időpontra szervezni programot kivéve strandolást, mert eleve érdektelenségre vannak ítélve a hőség miatt.

Persze volt ezen a nyáron még más európai nagy fesztivál is a salzburgi, amely az idén sem volt mentes a botrányoktól. Mit adtak Mozart városában? A nyitón Csajkovszkij Anyeginje ment, a nem éppen rokokó kosztümős elődásásiról híres Andrea Breth rendezésében. Aztán Haydn Armidája, augusztus 3-án, majd Weber A bűvös vadász című operája, és augusztus 10-én Berlioz Benvenuto Cellinije. Mozart egyetlen előadással, az új betanulásban előadott Figaro házasságával került be a programba. Az egyik fő attrakciónak szánt előadás előtt beteget jelentett Rolando Villazón a mexikói tenor is erre rögtön a gyönyörű orosz-osztrák szoprán, a csodaszép díva, korunk egyik ünnepelt sztárja Anna Netrebko is. Pedig ők ketten immáron két éve vitathatatlanul Salzburg -és természetesen a Föld opera színpadainak új sztárjai. Az időnként még a bohóckodásra is hajlamos tenor, akit én személy szerint nagyon csípek, sokakban váltott már ki ellenérzést lazaságával. Pedig Mr Bean fejével és igazi bohóc előélete miatt talán igaz is lehetne a vád, csakhogy olyan erőlködés nélküli tenort szólaltat meg a felső szólamokban is, hogy valószínű, a kiöregedett három nagyot ( Pavarotti, Domingho, Carreras) leénekelné a színpadról. Persze csak akkor, ha nem volna a végletekig tisztelettudó a kollégákkal és a közönséggel. Szóval, igazi sztár és persze fenegyerek is, aki nem csak nekem szimpatikus amikor a Mexikó városi utcán odamegy az utcai zenészekhez és beáll énekelni, máskor meg a koncerten zsonglőrködik. Nézzék meg mit műveltek duóban Netrebkoval Moszkvában 2006-ban Donizetti Szerelmi bájital darab felidézésekor, amikor úgy játszottak, énekeltek, hogy a kényes ízlésű orosz operarajongók elragadtatásba estek.

De az is igaz, hogy nem csak a mi kultúrosunk ült aggódva esténként a színházi pénztár záráskor a kassza mellett. Másutt sem volt könnyű a finanszírozás igaz más léptékkel számoltak, mint Szentendrén. Hogy lássuk miből jön ki egy európai produkció, íme a két nem szentendrei fesztivál költségvetéséből valamicske. A 87. Salzburgi Ünnepi Játékok tervezett 47 millió eurós kiadásaiból 23 millió megtérült a jegyek eladásából, egynegyedét 13 milliót a költségvetés vállalta magára és tíz százalékot tesznek ki a szponzorok által átutalt, vagy a televíziós közvetítésekért járó pénzek. Végül öt százalékát az Ünnepi Játékok Barátainak Egyesülete állja. Három nappal a 87. Salzburgi Ünnepi Játékok a megnyitó előtt 180 előadásra már minden jegy elkelt, ami azt jelenti, hogy gazdára talált az összesen eladható 220 ezer jegy 90 százaléka.
Nos lássuk csak, mit is termel a kultúra ott. A salzburgi vendég napi 283 eurót költ, többet, mint a bayreuthi, s a hathetes fesztivál, a maga 180 előadásával, 47 milliós költségvetésével, 13 milliós központi támogatásával minden idegenforgalmi és kereskedelmi tényezőt beszámítva 225 millió eurót hoz a konyhára. A gazdaság és a kincstár profitál - a fesztivál kevésbé, támogatása nem nő, egyre nehezebb kigazdálkodni a költségeket, mondják ott is. A jegyárak a csillagos egekben - de kapható egészen olcsó diákjegy is, korlátozott számban. Az igazi szenzációnak ígérkező előadásokra azonban a méregdrága belépőket is jó előre szétkapkodták.

">

Ez a video csak azért van itt, hogy valami élvezhető is legyen az írásban.

Hát igaz pénzügyileg másik félteke e két nyári program, de hogy nekünk semmi közünk nem lenne hozzájuk az nem igaz. Mert nem csak azért egy kicsit a miénk is Bayreuth, mert egy ideig Liszt lánya Cosima vezette a nyári fesztivált, és ha csak Soltira és a két tucatnyi magyar zenészre és operistára gondolunk közelebb jutunk a valósághoz. Ott volt ezen a nyáron a Tannhäusert Vénusaként fellépő Miskolcon született Németh Judit aki 1988-ban szerzett opera diplomát budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Akadémián, majd Wagner-ösztöndíjat kapott Bayreuthba. De augusztus 2-án Parsifal-közvetítés dirigense egy "régi" bayreuth-i muzsikus, Fischer Ádám volt.

Aztán a nyilatkozatokról. Katharina Wagner egyik nyilatkozatában azt mondta, hogy célja nem valaminek a megőrzése, hanem a továbbfejlesztése. KA meg így: „Természetesen nem minden rossz, ami régi. De megváltozott igényekre sikeres válaszok kellenek. Nemegyszer kiderült már: csak ráncfelvarrásra van szükség. Szentendrén még ma is tart a régi idők lendülete.” És még mondják azt, hogy a Wagner lány és KA nem jó párhuzam.

"Nem fogadok el minden javaslatot csak azért, hogy elnyerjem az ünnepi játékok vezetőjének címét!” Nyilatkozta a minap Katharina Wagner. Igaz azt is hozzátette: „Ha egy Wagner nem megfelelő Bayreuth számára, akkor Bayreuth egész biztosan nem működik." No puff, nesze nektek németek. E mondat szerint mindenképpen különbözik a két szereplő. KA-ról tudjuk, vagy ha nem, ezen nyáron mindenki számára kiderült, hogy nem Wagner unoka.